Juan José Millás kortárs spanyol író – akinek a magyar olvasó leginkább novelláival találkozhatott – rendszeres tárcaszerzője az El País napilapnak, és e téren annak az Eduardo Haro Tecglennek méltó tanítványa, akinek Visto/Oído (kb. Láttuk/Hallotuk) rovata miatt éveken át hátulról kezdte olvasni az ember az újságot. A 2005-ben elhunyt Haro Tecglen is büszke lett volna erre az írásra, amely jól érzékelteti a mainstream média működését; az időről-időre felfedezett, néhány órára reflektorfénybe állított, majd a következő aktualitás nyomán sutba dobott sorsokon élősködő rendszerét, annak lelkiismeretes katonáival egyetemben. Ezúton is ajánlom az olvasó szíves figyelmébe az último rojo gyakran zseniális írásait, és Millás e szösszenetét is, az újabb lampedusai tragédia, az Unió határain lassan évtizedek óta folyó szégyen margójára.
Ugorjunk!
A sajnálat, bürokratikus eljárássá alakítva, megkímél bennünket a papírmunkától, a bélyegektől, elismervényektől és a valósággal való szembenézéstől. Menjen abba a sarokba, és üssön hétszer a mellére. Ejtsen el öt könnyet és sajnálkozzon a képmutatás felett, amely állampolgárságot ad a halottaknak és üldözi a túlélőket. Maga, Millás, írjon erről az egészről afféle szintaktikus pimaszsággal. Jelezze az ellentmondást aközött, hogy fájnak nekünk a halottak, miközben a törvények tiltják a hajótörötteknek való segítségnyújtást. Ne feledje el hozzátenni, hogy az ön országában is tilos menedéket adni egy illegális külföldinek. Írja le a Külföldiek Internáló Központjait, az mindig bejön. Ne tartsa magában, hogy igen, valóban börtönök, olyan emberek számára, akik semmilyen bűntettet nem követtek el. Ne sajnálja a tintát. Börtönöket építünk ártatlanoknak, bolondokházát józanoknak… . (Ha kívánja, itt egy piruettel térjen át a repülőgépek nélküli repterekre[1]; ha nem, nyisson új bekezdést.)
Az olyan személyek, mint maga, Millás, közreműködnek a sajnálkozás papírmunkájának lebonyolításában a kevéssé tapasztalt adófizetők érdekében. Azokra a kedves utazókra emlékeztetnek, akik a repülőgépen segítenek a szomszédnak a vámpapírok kitöltésében. Ne fogja magát vissza. Ha jólesik kimondania, hogy Lampedusa azoknak a nagyszabású bűntette, akik felemelt kézzel szavaztak a Kongresszusban (vagy a parlamentekben), ne kerülgesse a forró kását. Ez nagy segítségünkre van, mert a sajnálat feldolgozásához hozzáteszi azt a csipet morális felháborodást, amely következmények nélküli, és olyannyira hozzájárul a szavazópolgár jó közérzetéhez. És ne feledjen kilőni néhány nyilat a Frontex irányába, ez az az uniós szervezet, amely az EU külső határainak kezeléséért felelős. Nagyon hálásak lesznek a megjegyzésért, hiszen nem ismeri őket senki. Zárja ekképp a cikket, írja meg róla a számlát, és ugorjunk.
CecilB 