Avagy hogyan támad többezres diáktüntetés egy koszovói kislány kitoloncolásából?
Az elmúlt hetek politikai alapzaját Franciaországban nagyrészt a szélsőjobb uralta. A Nemzeti Front két fordulós helyközi választást nyert egy dél-francia kisvárosban; egyes közvélemény kutatások szerint akár a jövőre esedékes uniós 
választások győztese is lehetne. A szintén közelgő önkormányzati választásokra is tekintettel, az alacsony szavazási hajlandósággal és megtépázott népszerűségükkel is szembesülő nagy pártok, így a konzervatív UMP (Union pour un mouvement populaire) és a francia Szocialista Párt (PS) is rátalált a legnagyobb konszenzussal kecsegtető témára: az országot fenyegető roma invázióra. A főváros polgármesterjelöltjei a lakosságot zaklató romákról, és a Párizst beterítő cigánytáborról nyilatkozgattak a hangulat izzításában érdekelt médiumok kereszttüzében. Mielőtt az olvasónak kételyei támadnának: nem, a Champs Elysées-t még nem lepték el a nomádok sátrai, és a világ egyik leggazdagabb, majd 66 milliós országának továbbra is maradtak égetőbb gondjai, mint a szóban forgó, tízezrekre tehető kelet-európai gyökerű roma bevándorlók.
Kétségtelen, hogy a közelmúltban nőtt, és a főváros utcáin is egyre láthatóbb a szegénység: a már régről ismerős koldusok és hajléktalanok mellett hónapról hónapra, mostanában pedig hétről-hétre bukkannak fel újabb arcok, olykor családok is. Igaz, hogy ha az utóbbi évek politikái és a legújabb ígéretek is a jóléti állam és a szociális védőháló leépítéséről szólnak, és lényegében a keményen megszorító szocialista kormány is ezen a csapáson halad, egyre meredekebb feladat hitelesen szónokolni a válság nyomán is szegényedő vagy a lecsúszástól egyre jobban félő franciáknak a menekültek vagy külföldiek jogairól, ha ezek momentán költségként jelennek meg az államkasszában. Ha példának okáért a lakáshelyzetet vesszük szemügyre: 2,4 millió üres lakás ellenére, 11 év alatt 65%-kal, 142 ezerre nőtt a hajléktalanok száma; Franciaországban az újépítésű lakások négyzetmétere nemcsak a brit átlagnál drágább, de 40%-ot ver a holland-belga ingatlanokra és a német áraknak több mint két és félszerese. A nagy agglomerációkban a családok legalább 5-7, de olykor 15-30 %-a is túlzsúfolt lakásokban él, így pl. Marseille-ben vagy Párizsban, ahonnan lassan kiszorulnak a szerény jövedelműek. Ennek alapján könnyű megítélni, mi hoz több szavazatot öt hónappal a választások előtt: egy cigánytábor ledózerolása vagy egy komplex integráló program finanszírozása, pláne, ha nemcsak a szondázók mérnek égbe szökő előítéleteket a romák irányában, de az illetékes prefektus, Alain Régnier is úgy véli: „A társadalmaink összes félelme ezekkel az embercsoportokkal szemben kristályosodik ki. Az elutasítás szélsőséges méreteket ölt: egyesek a fizikai megsemmisülésüket kívánják. Az egész pályám során nem találkoztam ilyen mérvű, mindennapi rasszizmussal.”
Ebbe, a válság és a megszorítások okán is egyre morózusabb őszbe csobbant bele két kk-európai fiatal, a 19 éves örmény Khatchik Kachatryan és a 15 éves koszovói Leonarda Dibrani (plusz 5 testvére) kitoloncolásának híre. Bár a tavaly megválasztott szocialisták hoztak néhány kisebb változást a jobboldal tízéves kormányzása nyomán alakult bevándorlási politikában, így tavaly óta gyermekes családok nem kerülhetnek az illegalitásban lévő külföldiek elzárására hivatott, gyakorlatilag börtönként működő, speciális központokba. De lényegében maradt a Nicolas Sarkozy névjegyét viselő, toloncolási statisztikákkal jellemezhető trend, amelyet egy kritikusai szerint nagyjából jobboldali belügyminiszter, Manuel Valls testesít meg. Valls – aki valóban a Sarkozytől eltanult, bár kétségtelenül visszafogottabb, rendszeres médiaszereplések révén, és az olyan klasszikus konzervatív értékek mentén építi a köztudottan az államelnöki címet célzó karrierjét, mint a rendpártiság, tekintélyelvűség és a represszió – már több ízben konfrontálódott párttársaival, így pl. a liberálisabb igazságügy-miniszter asszonnyal vagy a koalíciós társ zöldekkel. Ha az olykor nyilvános üzengetésben is megnyilvánuló ellentétek egy ideig szolgálhatták a gyűjtőpárt érdekeit és Valls népszerűségének növekedését, a két kitoloncolt fiatal keltette részvét és felháborodás jelzi, hogy a baloldali választók egy része korántsem ért egyet a jelenlegi irányvonallal.
A 15 éves Leonarda Dibrani szüleivel és öt testvérével 2009 januárjában érkezett Franciaországba, miután a család évekkel korábban elhagyta Koszovót, és több európai országban próbált boldogulni. Mikor menekült kérelmüket a majd két éves procedúra után elutasítják és felszólítják őket az ország elhagyására, fellebbeznek, de a bíróság újabb két év után megerősíti az eredeti döntést. Ekkor, 2013 tavaszán kérelmezik a tartózkodási engedélyt, amelynek egyik feltételét, a gyerekek legalább 3 évnyi iskoláztatását teljesítik, de néhány hónap hiányzik még a másik feltétel betöltéséhez: a francia területen töltött öt évhez. (Érvényes tartózkodási engedély nélkül a szülők csak feketén dolgozhatnak, és nem bérelhetnek lakást saját nevükre, legfeljebb hamis papírokkal.) A Dibranik 2014 januárját és az öt év letelését várják, amikor egy igazoltatás alkalmával letartóztatják az apát, majd az egész családot egy átmeneti szállásra viszik, a két hónappal később megvalósuló kitoloncolás előtt. Végül október 8-án a francia állam jóvoltából a Debrani gyerekek egy olyan országban találják magukat, amelyről gyakorlatilag nincsenek emlékeik, amelynek hivatalos nyelvét nem beszélik. Történetesen romák, akikről Manuel Valls néhány hete kijelentette, hogy „az igazság az… hogy ezeknek a népeknek az életmódja extrém módon különbözik a miénktől, és ezek az életmódok evidens módon konfrontálódnak.” Leonarda történetesen egész jó franciasággal állítja a botrány nyomán Koszovóból tudósító újságíróknak, hogy nagyjából jól boldogult a suliban, ott van az összes barátja és a fiúja is, és egyáltalán nem érti, miért hozták ide ebbe az idegen országba egy osztálykirándulás kellős közepéről.
Belügyminiszter legyen a talpán, még ha katalán felmenőkkel is rendelkezik is, és csak húsz éves korában kapta meg a francia állampolgárságot, mint Manuel Valls, aki elmagyarázza egy felháborodott tizenévesnek, mi az, ami Leonarda életmódjában oly evidens konfrontációban állt az övével. Vagy azt, milyen logika alapján toloncolta ki az emberi jogok hazája múlt hétvégén az örmény Khatchik Kachatryant, akit egy hónappal korábban, épp 19. szülinapján tartóztattak le. A szülőfalujában most állítólag házi őrizetben tartott Khatchik családja édesapja politikai tevékenysége miatt kényszerült volna francia emigrációba 2011-ben, de menekült státuszt ők sem kaptak – az európai trendhez hasonlóan Párizs is próbálja csökkenteni a befogadott menekültek számát, így a hivatalosan „biztonságossá” nyilvánított országokból nem is érdemes próbálkozni. Mivel a fiatalember elmúlt 18, annak ellenére is kitoloncolható, hogy szülei, testvérei itt maradtak. A gimnazista osztálytársainak szeptember végén kezdődött akcióitól eredeztethetőek a mostani többezres tüntetések, a csütörtöki felvonulásokban részt vett legalább 19 középiskola után pénteken országszerte már minimum 50 intézményben mozgósított a lelkes kisebbség. Ha a nekibuzdulás mögött egy egyébként szocialista kötődésű diákszervezet és a PS ifjúsági tagozata is aktív, valamint a belügyminiszter lemondását követő szlogeneket a kisebb formációk, így a Baloldali Párt (Parti de Gauche, PG) már csütörtökön matricákon propagálta, a gyerekek nagy része nem feltétlenül politizál. Csak úgy vélik, „nem normális ez az egész”, és mellesleg úgy, ahogy a Franciaország által is aláírt nemzetközi egyezmények: a fiatalok tanuláshoz való jogát nem szabad korlátozni. Ezekre az egyszerű, de nehezen cáfolható érvekre alapozza sikereit a bevándorlók jogaiért küzdő egyik legfontosabb szervezet, a decentralizáltan működő Oktatás határok nélkül hálózat (Réseau Éducation sans Frontières,RESF): a tartózkodási engedélyért, kurrensen a „papírokért” folytatott küzdelemben a gyermekes családokat támogató szülők, tanárok, szimpatizánsok, szomszédok nemcsak a mindennapi ügyintézésben segítenek, de hatékonyan veszik fel a harcot a francia államgépezet ellen is. Sok sorstársához hasonlóan, Khatchik esetében is sikerült megakadályozni az első toloncolást, de második alkalommal már alulmaradtak. A hír gyorsan terjedt a közösségi oldalakon, a különféle szervezetek csatornáin –innen értesült róla az a néhány fiatal is, akivel a pénteki Nation téri tüntetésen beszélgettünk. Egyrészt nagyon jól informáltak; tudják, hogy a kormány megosztott, hogy mindenki Hollande köztársasági elnök nyilatkozatára vár, vagy hogy egyes baloldali pártok megpróbálhatnak hasznot húzni a mozgalmukból. Másrészt nem értik az alapvetést: ha az emberek tavaly a baloldalt választották, hogyan csinálhat a kormány ma jobboldali politikát? „A jobboldal toloncol, nem?” Mindannyiuk családjában voltak vagy vannak bevándorlók, és ha velük történne meg, hogy egyik napról a másikra egy kvázi ismeretlen országban találják magukat, jólesne nekik, ha társaik kiállnának értük. Lényegében ezért vannak itt, szinte magától értetődően, a szolidaritás miatt, és a most kezdődő téli szünet ellenére további tüntetéseket ígérnek, amíg törvény nem biztosítja a tanulók kitoloncolhatatlan voltát. Külföldi társaik amúgy szerintük egyszerűen franciák – onnantól kezdve, hogy itt vannak, és együtt tanulnak velük. „Érthetetlen, hogy nincsenek még papírjaik, ha már több éve itt vannak, vagy ez talán nem a testvériség és az emberi jogok országa?”
Félelmetes logika. Ha ezeket, a szelíd szenvedéllyel egymás szavába vágó srácokat hallgatná az ember főműsor időben, és nem a politikusokat, talán még el is hinné, hogy többet ér 7 társuk boldogulása és emancipációja, mint 9 újabb strigula az előírtan kitoloncolandó 35 ezres listán. Hogy 7 „bevándorló integrálása” és az olyasféle törekvések, hogy minden gyerek biztonságban, szabadon és családja ölén tanulhasson, többet tesznek a szélsőjobb térnyerése ellenében, mint a kirekesztő eszméknek tett újabb és újabb engedmények, vagy a földönfutók táborainak ledózerolása. Hogy a népek keveredése mégiscsak remek dolog, ha ma Mehdi, Kaola, Anah és Anuisca, akiknek felmenői a világ négy égtájáról jöttek, úgy állnak ki egy ismeretlen örmény srác és egy koszovói roma kislány mellett, mintha magától értetődően összetartoznánk, mi emberek.
2013. október 19.
CecilB 